A KC Struktur Kft. csapata Csősz Boglárka társtulajdonos vezetésével elindította a Nők az Emberi Méltóságért felhívást!
Miért indítottuk el a felhívást?
A KC maszkot innováló cég egyik tulajdonosa, Csősz Boglárka, aki az egészségügyi szektorban viszi sikerre az üzletei egy részét maga is tudja, milyen háború elől nőként menekülni. “Annak idején Erdélyből úgy jöttem át a magyar határon, hogy nem volt akkoriban még kettős állampolgárság, több órán keresztül fagyoskodtunk várakozás közben. Természetes számomra, hogy segítek, és a hozzám két, közel álló területen tudok most tenni a legtöbbet, kiindulva a saját élményeimből. Mivel egészségügyi terméket gyártunk, és számos kiváló nőtársam van, akik vállalkoznak és segítenének, és tudjuk, hogy például nem a sampon lesz az első, amit ha menni kell bepakolunk a táskába, ezért életre hívtam a Nők az Emberi Méltóságért gyűjtőkampányt, ahol olyan higiéniai termékekkel segítjük a háborús területről érkezőket, amivel segítünk nekik megőrizni a komfortérzetüket. Szemcseppek, váltás fehérnemű, tisztálkodási szerek és testápolás, a ruhák tisztítása mind hozzájárulnak ahhoz, hogy megőrizzük ebben a nehéz helyzetben is a méltóságunkat, és ez is adhat erőt a továbbiakhoz. Nagyszerű látni, hogy ennyi szervezet és magánember mozdult meg, ezért a mi felhívásunk a higiéniai területre irányul, mert azt látjuk, hogy erre is szükség van az élelem és meleg szálláshelyek mellé.”
Hogyan segítünk?
A szomszédos háborús események elől érkezőknek egészségügyi, higiéniai csomagokat készítünk! A higiéniai csomagok tartalmát a csatlakozó cégek úgy válogatták össze, hogy az nemcsak a nőknek, de a kisgyermekeknek is hasznos legyen.
A mozgalomhoz bárki csatlakozhat, magánemberként is, hiszen egy-egy csomag online megvásárlásával már jót tud tenni.
Így tudsz adományozni:
KC vírusmaszk vásárlása, ha vásárolsz kérjük írd oda, a maszkod adomány, hiszen számos fertőzésveszély fenyegeti az úton lévőket, nemcsak a Covid!
A N.E.M felhívásunkhoz csatlakozó cégek, akiknél szintén tudsz higiéniai termékeket tartalmazó kisebb vagy nagyobb csomagot vásárolni adományban:
– pelenka.hu webshop
– Harangvölgyi Szépségszalon: https://harangvolgyi.hu/adomanygyujtes-ukrajna/
A csomagok tusfürdőt, sampont, egyéb higiéniai termékeket tartalmaznak.
A részletekért kattints a csatlakozó cégek oldalaira!